Project Arcai

A projekt életében nagyon fontos a támogatók jelenléte, akik nem feltétlenül anyagi támogatással segítik a fiatalokat, hanem elsősorban erkölcsi támogatással. Ezért került a választás a projekt arcaként és támogatójaként a fiatalok és a lakosság által is mélán elismert zenekarra, az Ocho Macho. Nagyon örültünk, amikor ezt a felkérést el is fogadták.

A fiatalos és laza zenekar frontembere, Kirchknopf Gergő a projekt nyitó konferenciáján ígéretet tett arra, hogy a programot és a benne résztvevő fiatalokat nyomon követi, segíti, erősíti őket, illetve néhány alkalommal közös beszélgetéseken is részt vesz.

Ocho Macho Biográfia

"Kicsit reggae, kicsit latin, kicsit punk, kicsit rock and roll - egyszóval: hupogós"

"Bob Marley és Manu Chao Vas megyei keresztgyerekei" - CLS Music

 

Az úgy volt, hogy 2003-ban a Krinyó gondolt egyet (ez egy több éves gondolkodás eredménye volt az igazat megvallva), hogy még sincs az jól, hogy széles e hazában nincs egy rendes "bulizenekar" amely igényesen próbál buli-zenét előadni. Fogta magát és megkereste a helyi zenészeket és hopp már meg is alakult az Ocho Macho zenekar Szombathelyen. Ha már a névnél tartunk, ez Milos Attilának a zenekar első bőgősének érdeme, örök hála neki érte! Igaz nyelvtanilag nem tökéletes, mert helyesen Ocho Machos lenne, de ennyi költői szabadságot megengedett a Csűrhe magának.

 

Eredeti céljuk egy vérbeli bulizenekar összehozatala volt, de a kezdeti időszak feldolgázásaival aratott sikerei arra ösztönözték őket, hogy saját dalokat is kezdjenek írni. Tagcserék és hosszas vívódás után kialakult, hogy vidám, Dél-Amerikára és a Karib szigetvilágra jellemző zenét fognak játszani vegyítve a latin hangzást a reggae-vel. Miközben bejárták Magyarországot, valamint a szomszédos Ausztriát, a közösen töltött idő és befektetett energia meghozta gyümölcsét: 2007 őszén megjelent háromdalos maxi lemezük, melyet 2008 karácsonyán követett az először szerzői kiadásban megjelen El Mundo Fantástico című albumuk. A következő év meghozta az átütő erejű sikert: koncertjeik rendre teltházasak, kis klubokban és szabadtéri nagy színpadokon egyaránt megfordulnak, és 2009 őszén megjelent első hivatalos nagylemezük a CLS Music gondozásában.

 

Dalaikat magyar, angol és spanyol nyelven adják elő, így a zenéjük valóban határok nélküli! Ennek többszörös bizonyítéka az, hogy már Ausztria fővárosában sem ismeretlenek.

Kreditpontok

Az ön kreditpontja: Csak felhasználónak

Bejelentkezés

Támogatók

Projekt Arcai

Ocho Macho

Facebook